Két, az ügyet jól ismerő személy szerint Németország már idén fontolóra veheti, hogy eladja 99%-os részesedésének egy részét az európai energiaválság idején kimentett Uniper közműszolgáltatóban.
Már márciusban tőzsdére viheti részvényeit a Reddit, a San Franciscó-i székhelyű közösségi médiacég piaci értéke 5 milliárd dollár lehet, írja a Bloomberg.
A Porsche árfolyama tavaly májusban ért el történelmi csúcsot, azóta viszont szinte korrekció nélkül esik a papír, így az akkori szintekhez képest értékének már több mint harmadát elveszítette - miközben a világ tőzsdéi új rekordokat döntögetnek. Ugyan a piac nagy várakozásokat fűzött a tőzsdei bevezetéshez, mostanra már azok is mínuszban vannak, akik az IPO óta tartják a papírjaikat. Érdekes sztori van az árfolyammozgás mögött.
A Reddit márciusra tervezi a tőzsdei bevezetést, ami az első nagy közösségimédia-platformot érintő tőzsdei bevezetés lenne a Pinterest 2019-es IPO-ja óta.
Várhatóan még februárban tőzsdére viszik az athéni nemzetközi repülőtér 30 százalékos állami részesedését. Szakértők szerint ez lesz az elmúlt 15 év legnagyobb tőzsdei bevezetése Görögországban.
Múlt héten a Portfolio is beszámolt róla, hogy Görögország az athéni nemzetközi repülőtér tőzsdei bevezetését tervezi, most pedig az is kiderült, hogy a görög Hellenic Republic Asset Development Fund már kezdeményezte is az athéni repülőtérben lévő 30 százalékos részesedésének tőzsdei bevezetését - számolt be a Bloomberg.
A Citigroup azt tervezi, hogy az év végéig befektetési banki egységet indít Kínában, miközben a riválisai egyre óvatosabbak az országban való működéssel kapcsolatban - tudósított a Financial Times.
Rendkívüli közgyűlést tartott a Budapesti Értéktőzsde, amelynek keretében Virág Barnabást, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnökét választották meg a BÉT új elnökének. Az új elnök irányítása alatt folytatódik a tőzsde piacfejlesztési stratégiájának a végrehajtása, olvasható a vonatkozó közleményben. A vezérigazgatói posztot a továbbiakban is Végh Richárd tölti be.
A világ második legértékesebb startupjánál, az Elon Musk által irányított SpaceX-nél a korábban tervezett 95 dolláros részvényenkénti árfolyam helyett 97 dollárért történhet a bennfentes részvények eladása, ez pedig a vállalat értékét akár 180 milliárd dollárra teheti - írja a Bloomberg.
Régóta pletykálják, hogy a kínai fast-fashion óriás, a Shein az USA-ban tervez tőzsdére menni. Most újra forróvá vált a téma, miután több nagy amerikai gazdasági lap arról számolt be, hogy a Shein fű alatt benyújtotta az IPO iránti kérelmét. Valószínűleg csak jövőre indulhat el a kereskedés a részvényekkel, előtte viszont még elég sok kritikus fontosságú kérdést kell tisztáznia a vállalatnak. Vádolták már meg kényszermunkával, a munkaügyi törvények megsértésével, és a ruhadizájnok ellopásával a céget - vagyis nem elhanyagolható kockázatokról van szó.
A kínai Contemporary Amperex Technology, azaz a CATL fontolgatja, hogy a hongkongi tőzsdére is bevezesse részvényeit - írja forrásaira hivatkozva a Bloomberg.
A Northvolt svéd akkumulátoripari start-up cég, amelyet olyan befektetők támogatnak, mint a Volkswagen, a BlackRock és a Goldman Sachs, áttörést ért el a nátriumion-akkumulátor technológiában, ami csökkentheti a kritikus fémektől való függőséget és megdöntheti Kína dominanciáját az akkumulátorok piacán. A lítiumot, kobaltot és nikkelt nem tartalmazó új akkumulátor több tízmilliárd dollárt érhet, és az akkumulátoros energiatárolás számára piacokat nyithat meg a Közel-Keleten, Afrikában és Indiában.
Eredményesen lezajlott a Budapesti Értéktőzsde történetének első euró alapú részvénykibocsátása. A Shopper Park Plus nyilvános részvényértékesítés (IPO) keretében összesen mintegy 37,2 millió euró értékben vont be tőkét, egyúttal bevezette részvényeit a BÉT Prémium Kategóriájába. Az IPO-t követően ma megtörtént a csengetés a BÉT-en.
Németország zöld lámpát adott a tőkepiaci struktúrákat átalakító reformjának, amelynek célja a német technológiai ipar versenyképességének növelése - írta meg a CNBC.
Jövő tavasszal tőzsdére viheti a Renault az elektromos autó gyártó cégét, az Ampere nevű vállalattól a francia cég azt várja, hogy bevételei 2025-ig több mint háromszorosára emelkednek, írja a Reuters.
Továbbra is gyengélkedik a hazai építőipar, és a negatív spirál vége egyelőre nem látszik. Csak azok a szereplők maradhatnak életben, amelyek transzparensen működnek, növelik a hatékonyságukat, és igyekeznek az egész iparági vertikumban minél nagyobb területeket lefedni. Mind a tőzsdei cégeknek, mind ezek beszállítóinak, alvállalkozóinak egyre fontosabbak a fenntarthatósági törekvések, ugyanakkor jelenleg a piac olyan árérzékeny, hogy a „zöld” működés egy-egy tender elnyerésének döntési szempontjaként, teljesen háttérbe szorul az ajánlati ár mögött. A fenntarthatósági beruházások rengeteg erőforrást igényelnek, amelyek viszont komoly versenyképességi kérdéseket vetnek fel: a szabályok szigorításával párhuzamosan piacvédelmi intézkedések is szükségessé válhatnak. A Portfolio Palkovics Milánt, az Épduferr Nyrt. igazgatóságának elnökét kérdezte a rossz építőipari teljesítmény mögötti okokról, piactisztulásról, fenntarthatósági kérdésekről, és a vállalat jövőbeni terveiről.
A kínai pénzügyi szektor hatóságai egy legalább 1 milliárd remninbi (137 milliárd dollár) értékű tőzsdei stabilizációs alap létrehozását fontolgatják, hogy a törékeny gazdasági fellendülés közepette növeljék a befektetők bizalmát - írja a Financial Times.
A Investec elemzői szerint a Birkenstock tőzsdei bevezetése várhatóan fellendíti a Dr. Martens brit lábbeli márka részvényeinek árfolyamát - jelentette a CNBC.
Többek között az európai és az amerikai részvénypiacokkal is foglalkozunk a Portfolio Signature Online Klubján.